Author: admin

Home / admin
Pünkösdi koncert
Bejegyzés

Pünkösdi koncert

Mozart, Csajkovszkij, Debussy… csak néhány szerző, az igen változatos és nagyszerű koncertből. Dani Zsuzsanna ihletett, szép előadása, Dani Imre mélyen átélt, magával ragadó zongorajátéka felejthetetlen élményt nyújtott a közönségnek. Büszkék vagyunk rájuk és kívánunk sok sikert a pályán!

Ütős koncert
Bejegyzés

Ütős koncert

A Zene határok nélkül sorozat első koncertjének főszereplői a legkülönbözőbb ütőhangszerek voltak, amelyeknek már a látványa is különleges. Az előadók pedig a legnagyobb ihletettséggel, átéléssel és tudásuk legjavát beleadva jászottak! Köszönet érte a SZTE Bartók Béla Művészeti Kar Ütőegyüttesének! Tagjai: Brezovszki Balázsnak, Czakó Gyula, Iványi Sámuel, Majsai Bálint, Németh Tamás, Sipos Márk, Várkonyi Ádám és...

Kórustalálkozó
Bejegyzés

Kórustalálkozó

“A kórus emberekből álló csoport (együttes), akik több zenei műfajú dalt énekelnek (általában komolyzenét). A kórusnak több fajtája létezik: templomi kórus, gyermekkórus stb. A legtöbb kórust a karnagy irányítja, aki mimikával és karjai mozgatásával irányítja a kórust.” Wikipédia És tegyük, hozzá szívét-lelkét adja, hogy a mű a hallgatóság teljes örömére szólaljon meg. 2021. szeptember 25....

Pál István Szalonna és Bandája
Bejegyzés

Pál István Szalonna és Bandája

Pál István Szalonna és bandája adott nagysikerű, lélekemelő koncertet 2021. szeptember 18-án, szombaton este a csongrádi Nagyboldogasszony-templomban.

Nagyboldogasszony-napi orgonakoncert
Bejegyzés

Nagyboldogasszony-napi orgonakoncert

A csongrádi Nagyboldogasszony-templom felújított orgonája 2021. augusztus 15-én csendült fel először koncerten. Köszönjük Borbély Zoltán orgonaművésznek a nagyszerű előadást, az átiratokat, a különleges darabokat, valamint Miklós Réka énekesnek a ritkán hallható gregorián dallamokat.

Flauto Dolce
Bejegyzés

Flauto Dolce

A sokszínű erdélyi régizenéből kaptunk nagyszerű, élvezetes, változatos műsort. Köszönjük a kolozsvári Flauto Dolce Együttesnek!

  • 1
  • 2
  • 6